Híreink

Pótolni kellene esztendők mulasztásait - Új Holnap, 2004. nyár
2004-06-01

A feladat – amivel a város polgármesteri hivatala tervező kollektívánkat megbízta – „Miskolc történelmi belváros építészeti arculatának fejlesztése” címet kapta, és ez a meghatározás került a köztudatba. A cím maga is több kérdést vetett föl, hiszen hogyan lehet egyértelműen meghatározni egy város történelmi magjának határait, mit jelenthetnek ezek a határok – utakat, térfalakat, házsorokat vagy egy teresedést. Konkrétabban volt megfogalmazható, hogy a tervezési terület, a városszerkezeti egység a Városház tér és a Szemere utca közötti szakasz legyen, amelybe azonban nemcsak a főutca útvonalvezetése, hanem az oda kapcsolódó közök, passage– ok, utak is beletartoznak. Így a tervezők a Szinva vonalát a Kazinczy utca vonalát, a Hősök terét, a Deák teret, a Palóczy utca vonalát, a Városház teret, a Hunyadi utcát a Zenepalotáig tekintették munkaterületnek, ahol figyelembe vették az ide csatlakozó Avas aljának kialakítási lehetőségeit is. Hiszen a főutca jól látható, leléphető és szemmel befogható szakaszán túl a belvárost jelentik a főutcából nyíló utak, kapualjak, teresedések, az egész terület működtetéséhez nélkülözhetetlen háttérhálózatok, amelyek mind szerves részét képezik az új arculat kialakításának.

 

Az első perctől éreztük, hogy a tervezésben nagyon nehéz olyan elvárásoknak megfelelni, amelyeket a megbízók nem tudnak érdemben megfogalmazni. Érthető tehát, hogy az ember hihetetlenül magányos marad ebben a helyzetben, és a magányát kisugározza a többi kollégájára – amiből ezek után vagy szakítás, vagy együttműködés lesz. Másrészt viszont kedvező körülményeknek tekinthető, hogy szinte valamennyi miskolci építész csinált már valamit a főutcán, vagy egy vitrint, vagy egy épület – felújítást, vagy egy kirakatszekrényt. Az építészek mindig jobbító szándékkal végezték munkájukat, és ettől lett a főutca olyan, amilyen ma.

 

Első lépésként végigfotóztuk a főutcát, és a képeken láthatóvá vált az ijesztő nívótlanság, szegénység, a semmitmondó sivárság. A semmit mondás üzenete mögött áll a politika, amely évek óta nem tudott mit kezdeni a főutcával. És nemcsak azért, mert nem tudta a házait kiszínezni, hanem azért, mert a városlakó nem tud a házaiban és a főutcán boldogan élni. Többek között azért nem, mert ha valaki este hat óra után végigmegy rajta, csak a villamos sínek felett feszülő kábeleken lógó lámpatestek világítanak, de azok is úgy, hogy sem a járdára, sem a kirakatra nem esik a fényük.

 

Arra a kérdésre: hogyan is kellene a főutca rekonstrukcióját megvalósítani, nem tudtunk rövid választ adni. Az vélhetően nem elég, hogy felkérnek négy építészt, két iparművészt és két kerttervezőt a munkára, és tőlük várják a megoldást – hanem pótolni kellene esztendők mulasztásait is. Hiszen a belváros akkor él, ha az embereknek van miért felkeresniük, és idejük egy részét ott eltölteniük. Ennek alapvető feltétele a magas szintű kereskedelmi – és vendéglátó – hálózat kialakítása, az üzletek nyitvatartási rendjének módosítása. Lényeges azon pontok kijelölése, amelyek az egyébként is magas színvonalú és minőségű struktúrák között is kiemelkedő pozíciót töltenek be.

 

Fontos, hiszen „egy város belvárosának az arculata – akár maga a város”. Ez a mondat szinte már szlogenné vált, hiszen annyi helyen, tervismertetésen terv – zsűrin, előadáson hangzott el. Nem véletlenül hangsúlyozzuk oly sokszor, mert a belvárossal való törődés, felújítás, karbantartás kötelező feladat. Sebhelyei, torzói a városra jellemző tükörképek, hangulatformáló, közérzetet és közízlést befolyásoló tényezők. A belváros elsődleges szerepe elvitathatatlan, és még megkérdőjelezhetetlenebb, ha történelmi hagyományai vannak. A belváros működtetésének, az ottani folyamatok irányításának tudatos, átgondolt, igényes és a jövőt megalapozó gondolkodásmódnak kell lennie.

 

Az építészeti eszközökön túlmenően a történelmi belváros lüktető életének visszahozása a főutcára politikai, kereskedelmi és közlekedési feladat is. Politikai feladat, mert a városvezetés konkrét és következetes elhatározására van szükség. A kitűzött cél érdekében olyan döntéseket kell meghozni, amelyek jelentősen eltérhetnek a megszokottaktól. Döntéseink következményeképpen megváltozhat a kereskedelmi profilja, nyitvatartási rendszere és szokásrendje.

 

Fontosnak tartottuk a közműhálózatok és a közlekedési rendszerek teljes átgondolását, hiszen ezek nélkül nem kezelhető a feladat. A feladatok kijelölésében az egész térséget át kellett tekintenünk, és ezekhez komplex megoldásokat kellett keresnünk. Munkánk során az átfogó terveken túl az apró, mikroarchitekturális részletekre kiterjedően vizsgáltuk a következő területeket: a Hősök terét; a színházat, a színház körüli térséggel; a Szemere – sarkot az új Szinva – sétánnyal; a Szinva – patak helyenkénti újbóli megnyitását; az Erzsébet teret; a Városház teret; a Szent István teret; és egyes szobraink – Széchenyi – szobor és Szent István – szobor – helyének újraértékelését.

 

A tervezés előkészítése során segítettek a régi képeslapok és a fotók, amelyek egyértelműen mutatták, hogy ennek a térségnek humánus és polgári épített környezete volt. A korabeli dokumentumoknak köszönhetően nyomon követhettük, hogy milyen formai elemeket alkalmaztak az épített környezetben.

 

Terveinken megfogalmazódtak, és felismerhetőek azok az elképzelések, amelyek a múlt részleteit felhasználva, beépítve az új gondolatokba új megoldásokat hoztak létre. Kiléptünk a típusbútorok világából, egyedi kiülő teraszokat, pihenőszigeteket, egyedi lámpatesteket és lámpakonzolokat terveztünk a sétálóutcára. A Szinva – patakot lefedő burkolat helyenkénti megbontásával új térképkapcsolati rendszerek alakultak ki, egyes útszakaszok nyomvonalának módosításával, passage – rendszerré való átalakításával, belső tömbök összenyitásával újraértelmezett és újrafogalmazott térhierarchiák jöttek létre.

 

Úgy érezzük, hogy megbízóink nagyon komolyan veszik az eléjük terjesztett elképzeléseket, és ha gazdasági okok miatt több lépcsőben is, de szándékukban áll megvalósítani a terveket. Ennek első jele a Szemere utcai csomópontban elhelyezendő, csak Miskolcra jellemző négykarú kandeláberek elkészíttetése, a sétálóutcai kandeláberek és konzolos lámpatestek felszerelése, a Szemere utcai buszváró kialakítása, és a Szinva – parti sétány térburkolati munkálatainak megkezdése.

 

Kivételes a helyzetünk, hiszen az alapgondolatoktól kiindulva, a koncepció szellemiségét követve a tervező kollektívának lehetősége van a feladatok folytatására, hiszen az egyes területek konkrét terveinek elkészítését ugyanez az alkotói csoport kapta meg. Nagy a felelősségünk, hiszen ha megvalósulnak az elképzeléseink, attól a pillanattól kezdve számon kérhetők a koncepcióban megfogalmazott gondolataink.