Híreink

Templomban - Országépítő 1999/3
1999-03-01

- A Miskolc, tetemvári Deszkatemplom belsőépítészete –


Hitünk szerint a tér nem homogén ( ahogy az idő sem az ). Sűrűsödésként élhetünk meg egy – egy gyönyörű dombot, fás – ligetes erdőt, vagy egy helyén lévő gyönyörű épületet.

A tetemvári padkán már 1637-ben áll ácsolt templom, s most újra kellett építeni a sokadikat. A megújult Deszkatemplom felszentelése 1999. május 2-ra, anyák napjára esett. Talán megbocsátanak a Mária – kultusztól távol álló református atyafiak, ha írásomat azzal kezdem: Boldogasszony Anyánkra, Magas egyházi méltóságok érkeztek a Kárpát – medence minden pontjáról, s jelenlétűkkel tisztelték meg a már derült arcú, erős gyülekezetet. Kárpát – medence ősi részeinek követeiként kértek áldást arra a templomra, aminek puszta megjelenése is reprezentálhatja nemzeti kultúránk építészeti szeletét. Volt egy sötét éjszaka másfél évvel az újraszentelés előtt: 1997. december 4., Miskolc város felszabadításának / megszállásának 53. évfordulója ); mikor egy ember felgyújtotta a Tetemvári Gyülekezet otthonát, Isten Házát. Az üszkös részek bontása, a leletmentás és az újjáépítés tervezése már decemberben elkezdődött. A közreműködő építészek véleményét elfogadva a Presbitérium 1998. januárjában belsőépítész tervezői jelenlétet is igényelt.

A templom – terveink alapján épített – belső terében látható változások nem a rekonstrukció elvetését, hanem egy tágabban értelmezett hagyomány tiszteletét jelentik. Azt kerestük, mit tervezett volna Szeghalmy Bálint most, 60 év elteltével. Annak idején két erős alapra épített: a magyar népi kultúrára, és a református hagyományokra. A Deszkatemplom a kalotaszegi négy fiatornyos ősi típus újabb példája. Nemcsak Erdélyre, Kalotaszegre, hanem az egész Kárpát – medencére jellemző.

Mégis… „ a tervező erdélyi származása és Kós Károllyal való barátsága meghatározó volt a magyaros szecessziós épület tervezése során, hiszen fiatornyos, galériás tornya, nagytetős, zsindelyes festői tömege és boronafalat idéző külseje erdélyi emlékeket ébreszt”. Szeghalmy Kárpát – medencében gondolkodott, és nem politikai, hanem földrajzi és kulturális okokból. Nagyváradtól Mosonmagyaróvárig terjedően láthatjuk épületeit. Még a közelmúltban is épült egy templom a régi tervek alapján Hévizen. A két világháború között 84 tervet készített, ami óriási szám! A sok megvalósult épület között a legjelentősebb a miskolci Rákóczi kilátótorony ( ami 1934-ben épült, 43-ban leégett, majd újjáépült, s amit 56-ban az oroszok célpontnak használva tankkal rommá lőttek ) – és a Deszkatemplom. Mindegyik tervén tettenérhető a magyar kultúra mély ismerete, és intenzív újrafogalmazása.

Megtapasztalta az ezer év kultúráját, Kós Károlyhoz, Debreczeni Lászlóhoz hasonlóan sok – sok felmérést, tanulmányt készített. Templomunknál találkozott azzal a szobrászművésszel, akivel nemcsak szellemi társak, de valószínűleg jó barátok is voltak, akivel együtt formálták meg részleteiben is a Deszkatemplomot: Valek Józseffel. Kettejük munkájának eredményét a Magyar református templomok című, 1942-ben megjelent kötet így méltatja: formája, szerkezeti rendje magától értetődő, és ez lebontódik a részletekig. Hogy nyúlna a ceruzához most Szeghalmy? Biztosak vagyunk abban, hogy ő sem ugyanazt a belső teret rajzolná, hisz azt nem is lehet. Ráadásul a Gyülekezet nagyobb templomot igényelt, tehát a küllemében, kontúrjában változatlan templomban ( lásd még műemléki elvek ) racionálisabb elrendezéssel több ülőhely igényeltetett. Tervünk három nagyobb és három kisebb horderejű változást javasolt I. az ülésrend változását; II. két új karzat építését; III. festett mennyezet készítését és 1. A főbútorcsalád kiegészítését; 2. További faragott református jelek használatát; 3. Bronz, kerámia és gipsz művészeti elemek beépítését. I – II. A leégésnek „köszönhetjük”, hogy előbukkant két újabb csúcsív a torony I. emeletén. Az egyik a templomtér, míg a másik a torony „szoknyája” felé nyitja meg az új „toronykarzatot”. Ez nem csak a belső tér átrendezésének már korábban megfogalmazódott gondolatát erősítette, de tovább finomította a teret, ezáltal már van függőleges hangsúly is az épületben. Toronyiránt szavunk jelentése: a templomtorony vezérlő, és útmutató is – és most már a templombelsőben is lehet toronyiránt haladni, és felfelé tekinteni. Belső térszervezés szerint a keresztény / keresztyén templomépítészetnek ( az ókortól napjainkig ) két nagy iránya van: a hosszházas, illetve a centrális típusú vonulat. Az újjáépítésnél a korábbi hosszhajós rend helyett a „családias” elrendezést javasoltuk.

Így volt ez 1938-tól 51-ig. Az úrasztala középre helyezése azt eredményezi, hogy a hívek legyező alakban ülik azt körbe. Ennek az elrendezésnek külön misztériuma van. ( lásd még: Utolsó vacsora ) A centrális azt is jelenti: fontos maga a gyülekezeti együttlét. Nem mond valójában ennek ellent az ötvenes évek – beli átrendezés sem. Az akkori lelkipásztor, Szilágyi István nagytiszteletű úr célja az volt, hogy ne a ravatalozóval szemben legyen a szószék. Azt mondta, nem a halottaknak hirdeti az igét, ő az élőknek, az életről prédikál.

Most, hogy az Úrasztala visszakerült eredeti helyére, a ravatalozót változtattuk meg: két funkciója van, átrendezhetővé válik a torony alatti régi – új ravatalozó, székekkel kitöltve: a „keresztház”. A hullakamrák nem épültek újra, így a toronyszoknya alatt is sok ülőhely várja a híveket. Az igehirdetés válik dominánssá a temetési szertartásokkal szemben. A régi karzattal ( amit már leánykarzatnak hívunk ) átellenben új most már harmadik karzat épül. Ezt legénykarzatnak neveztük el és ez zárja nyugatról a centrális teret. A Presbitérium az új ültetést s az új karzatok építését először elvetette. A tragédia miatt igen erős volt a kívánság: csakis azt akarják amit elveszítettek. Nagy nehezen megértették: így nem csak „építészetileg” lesz jobb a tér, de mintegy száz emberrel több is le tud ülni.

            III. Csökönyös volt viszont a Megbízó a festett kazettás mennyezet elutasításában. Sajnos itt a Műemléki Hivatal is a Presbitérium mellé állt: ( műemléki elvekre hivatkozva ) ami nem volt, ne is legyen mondatával nem túl életszerű ( organikus ) szemléletről tanúbizonyságot téve. A Deszkatemplom koporsófedél alakú ( három deszkázott síkkal jellemezhető ) mennyezetét átértékeltük. Erdélytől a Szamosháton át, a Felvidékig igen nagy kultúrájuk van a festett kazettás mennyezeteknek. Tervünk szerint a komor hangulatú ferde határolók megmaradtak volna, de a vízszintes mennyezet díszítetté válva kinyitotta volna templomunk terét a Mennyországra.

A festett kazettás templomi mennyezetek képnyelve főbb vonásaiban azonos a népművészetével. Nemcsak a motívumvilág, de a formaragozás logikája is közös bennük. Ami az egyik területen szokatlan vagy rejtélyes, annak a magyarázata rendszerint a másikban található meg. A kétfejű sas például itt is, ott is a tavaszi újjászületés képjele. A többi ismerős téma ( Bűnbeesés, Pelikán, Bárka stb. ) ugyancsak sajátos átfogalmazásban jelenik meg a kazettákon, akárcsak a népművészeti emlékeken – önálló hagyományértelmezést sejtetve. A Deszkatemplom sajátosan magyar, nem épülhetett volna meg Svájcban vagy Hollandiában; csakis a Kárpát – medencében. Ezt az idetartozást erősítette volna a mennyezeti képírás. „… ennek a rendszerszerűen működő ábraanyagnak, illetve az ilyen típusú – beszédes jelzővel illethető – kazettás mennyezeteknek megléte vagy hiánya egy – egy, területegységen belül nem vallásfelekezetek függvénye, hanem kifejezetten etnikai, illetve anyanyelvi hovatartozás szerinti eloszlást mutat. Ideiglenes, de rövidsége miatt praktikus meghatározással: kazettás mennyezeteink nem felekezet, hanem etnikumspecifikus jelenségek a Kárpát – medencében.

A legtöbbet a református egyház kebelében találjuk belőlük, utána az unitáriusok következnek, de római katolikus templomokban is maradtak fenn, ha nem is nagy számban, ilyen emlékek. ( például az Ózd melléti Szentsimonban vagy a nógrádi Nádújfalun ). Mind – mind magyar nyelvterületen. A mennyezet és a szószékkorona mint egy sík és egy pont a geometriában, szakrális teret alkotott volna. Tervünk szerint ez a sík és pont évszázados hagyományainkra rímelt volna.

Ezek a mennyezetek, ahol minden kazetta külön világ, valaha úgy készültek, hogy a gyülekezet megépítette a falakat, megácsolta a födémet és birtokba vette a templomot. Majd egy – két generációval később hívták a képírókat, akik ellátták a mennyezetet képekkel. Én azt mondom, a Deszkatemplom történetében innen kell számolni a generációkat, míg elkövetkezik az, amelyik ki tudja nyitni templomunkat a Mennyországba. Hiszen szó is erre épül: meny – nyezet. Beszédes név. A magyar nyelv szerkezete azonban másképp is megjelenik az épületben: az egyik faragás a másikból indul, megidézve ragozó nyelvünket. Az életfa már nevében is hordozza jelentését és az örök élet hitét. Jankovics Marcell filmrendezőre, művelődéstörténészre hivatkozva gondoljunk az egymásból kinövő motívumokra: amikor a magyar népmesék vagy a János vitéz rajzfilmhősei virágot szólnak, ha beszédre nyitják szájukat.

            1-3. Az újrafaragott reliefek mellett új részformákat is terveztünk a bútorokra. Krisztusszimbólum: ( zászlót vivő ) oroszlán lett volna a szószékoldal alsó filungbetét díszeként, Szentlélek ( sólyomábrázolás ) került volna az úrasztalával szemközti hatfős pad második padsorának széldíszeként az általános tulipándísz helyén. Mindkét dísz az avasi református templom veretes bútoraink 1:1 – es díszei ( lásd: diósgyőri stallumon, festett pepiszéken ) a hat-, hét- és tízfős padok második sorainál és a papiszék oldalain bronzveretek jelentek volna meg – Huszka József Turáni – magyar ornamentika című mintakönyve díszeiből választva. Ezek idézték volna a ’38-as Szlezák Rafael féle harang alsó – felső frízének díszeit. Sajnos a gyülekezet beolvasztatta a fenti harangot, amit nem a tűz, de a tűzoltók fecskendői repesztettek meg. A bronz beépült ugyan az új harangtestbe, de annak mintázata már nem a régi. Rusztikus kerámia emlékreliefek jelenítették volna meg az előcsarnok falain a tűzvész történetét ( mint a bronz árvízi emlékmű a Szent Annánál ), és Szeghalmy ténykedését. A diadalívre a meg nem valósult, de az eredeti terven gyönyörűen látható gipsz motívumokat rajzoltuk vissza ( ezek mintha csak a Malonyai gyűjtésében szereplő felvidéki vakolatdíszeket örökítették volna meg ). Magától értetődő volt, hogy kicsinyeit etető pelikánt terveztünk szószékkoronára. A kárpát – medencei református templomok felének szószékkoronája dísztelen. A másik felének 99%-a saját begyébe tépő pelikán faragott – festett dísze. A maradék 1%: életfa, fenyő, csodaszarvas – mind a magyar mondavilágot idézi, mint a pelikán, ami egyértelműen a szkíta – magyar griff ábrázolásból eredeztethető. ( lásd honfoglalás kori avar – magyar állatábrázolások, stb. ) A pelikán az önfeláldozás szimbóluma, Nap – Madár, hét fiókája a hét bolygót, ill. az alkímia hét fémét is jelképezi. Az önfeláldozásról szóló legenda szerint a pelikán csőrével felhasítja saját mellét, hogy kihulló vérével táplálni ( feltámasztani ) tudja fiókáit. Ennek a minden tudományos alapot nélkülöző elképzelésnek a nyomán vált a pelikán szülői szeretetnek, illetve Krisztus önfeláldozásának a szimbólumává.

A főnix, … ez a mitikus Madár a tűzzel és az égi tűznek – a Napnak – a ciklikus mozgásával áll összefüggésben, így az örökkévaló élet ciklikusságának, az újjászületésnek és a regenerációnak a szimbóluma… a Bibliában János evangélista egy mondata ( Jn 10,17 ) tette alkalmassá arra, hogy Krisztus feltámadásának, s így isteni természetének szimbóluma legyen… A magyarországi református egyház címerében látható… pelikán az egyház megpróbáltatásaira utal… Ez a címer a múlt század végén készült, míg a főnix szimbóluma a reformáció megjelenése óta létező képi, magyar református egyházi hagyomány. Látszólag nehéz választani a két jelkép között. A hagyományok szerinti koronadísz, a pelikán Krisztus emberi mivoltát, mely Gyermekeit eteti, visszaforduló formákból építkezik, mutatja – együtt van a gyülekezettel.

A főnix Krisztus urunk isteni megfeleltetése. Az ég felé tör, nem a hívekre figyel, de a lángokból új életre kel, akárcsak a Deszkatemplom. A Presbitérium ezért is választotta ezt a jelképet ( a tervezői ajánlás ellenére ) a szószékkorona díszéül, nagy fejfájást okozva ezzel a szobrászművésznek. Örömmel vettük ugyanakkor, hogy a nyugati oldali ólomüveg ablak újjáépült, s a keleti oldalra három új, nagy művészi üveg került. A bútorok a régieket követik, s részformáikban egyaránt, amik a székelyföldi templomi bútorok szerkesztését utánozták. Változásokat a főbútorcsaládon végeztünk: 4 fős helyett 5 fős ( s szigorúbb szerkesztésű ) lett a papiszék.

Elhagytuk a boltíves és bútorkonzolokon álló baldachinokat, s a görög egyházi liturgiát és formavilágot idéző íves záródású hármas ajtót. Sajnos a Megbízó megijedt a háromszori forró méhviaszos felületkezelés időigényétől, s a felület képzelt ragacsosságától; így szintetikus lakk védi a vörösfenyő bútort. Valaha székely – magyar rovásírással jelölték meg a harangtartó gerendákat. Most annak visszaállítása a cél, és elkészült az új legénykarzat folyógerendájának belső oldalán a régi mintájára írt és rótt mai megemlékezés is. Remek munka: Sólyom Ferenc rovásíráskutató és Szegedi Miklós fafaragó, népi iparművész munkáját dicséri. A belsőépítészettel szorosabban nem függ össze, mégis református tárgyi kultúránk jelentős részét képezik az úrasztali edények, ónedények, úrasztali cserépedények, poharak, korsók, kannák, kenyérosztó tányérok, tálak, úrasztali kelyhek, terítők, egyházi anyakönyvek, pecsétnyomók. Javaslatunk szerint ezeknek a tárgyaknak és textíliáknak nem kell igazodniuk a belső stílhez, de annál inkább református tárgyi hagyományainkhoz. Nem illetlenség akár „talált tárgyként”, szerzeményként honosítani ( gyűjtőktől, múzeumokból ) régi veretes darabokat. Felvetjük a karzaton átvetett középkori keleti szőnyegek megjelenését ( igaz ez inkább ez erdélyi szász evangélikus templombelsők díszítési hagyománya ), s feltétlen javasoljuk a nagy miskolci református családok ( a mai deszkatemplomi családok? ) címereinek díszítő szerepét is. ( lásd: Kolozsvár Farkas utcai templom )

 

„A csúszó – mászó, belefeledkezve vállra omló hajadba,

figyeli romolhatatlan, veszendő tökélyed.

A senki néz. A semmi néz.

Az ízeltlábú nézi a napot.

A tört, a gyűrt, a szaggatott

a kereket, lángolót, mozdulatlant.

Most minden egy. Együtt van. Egybeolvad. A mindenség

modellje, áll a templom.”

Pilinszky János: Gótika