A Műépítész Építészeti Tervezőiroda Kft. kötelessége az építészetnek, mint művészetnek, mint tudománynak a rangját fenntartani, elismerni és elismertetni, kötelessége szakmai véleményének „Sine ira et studio” minden szükséges helyzetben hangot adni.

Azonosul a szakma szabályaival, mint betű szerinti értelemben, mint szellemében figyelembe véve szakmai tevékenységének társadalmi és környezeti hatásait.

Az Építész megbízójának a tervezési program kialakításától a koncepcionális tervezésen, a részletes tervezésen, az objektum megvalósulásnak teljes folyamatában egyetlen és teljes érdekvédelmet biztosító képviselője.

Aktuális projektjeink

Tapolca Residence Társasház

A tervezett társasház a Bencések útja és a Máriássy Sándor utca találkozásánál fekvő 6876 m2 -es saroktelken (45564 hrsz.) kerül megvalósításra.A telken minden közmű rendelkezésre áll. A telken korábban egy szálloda épület állt, amely teljesen bontásra került. A tervezett társasház épületegyüttese a terepszint felett két épületszárnyból áll, egy a...

Bővebben

Miskolci Egyetem területén létesítendő Tudományos Adatelemző Módszertani Központ és Levéltár Nyílt Kutatási Adatforrástár

A Tudományos Adatelemző Módszertani Központ és Levéltári Nyílt Kutatási Adatforrástár megvalósulásával egy európai szintű tudásközpont, valamint ahhoz kapcsolódóan könyvtári, levéltári bázis kerülne kialakításra. A beruházás keretében a következő építési feladatok megoldására kerül sor: 1. A Miskolci Egyetemi Könyvtár, Levéltár, Múzeum épületének...

Bővebben

Miskolc - családiház

A tervezett lakóépület egy meglévő épület bővítéseként jött létre. A meglévő földszinti tartó és térelhatároló falainak kontúrjai változatlanok maradtak. Az új tervezési program alapelvei: - Az épület módosított külső megjelenéssel, tömegformálással és lapostetős kialakítással valósul meg. - A meglévő utca természetes lejtését kihasználva az...

Bővebben

Új Gasztroenterológiai épület

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktató Kórház területén a meglévő - közelmúltban felújított - Onkosebészeti épület és a szintén meglévő - belátható múltban történt felújításon és bővítésen átesett - Belgyógyászati épületek között egy új összekötő nyaktag épületrész tervezésével valósult meg az új...

Bővebben

Legfrissebb híreink

2017-08-15 Zöld utat kapott a közgyűléstől a kormányzati negyed terve

A miskolci belváros is bővül az ITC-t és környékét érintő megaprojekt révén. A megyeszékhely közgyűlése tegnap rendkívüli ülésén döntött Miskolc Megyei Jogú Város Építési Szabályzatáról szóló önkormányzati rendeletének módosításáról. A változtatások az...

Bővebben

2017-01-01 Ha az építészet a megfagyott zene, az építész a megfagyott muzsikus - Kontúr 2017/1

 Nem volt egyértelmű, hogy építész lesz, sokkal jobban vonzotta a költészet, az irodalom. Jelentek meg írásai a középiskolai lapban, illetve előadóesteket tartott a gimnáziumban. Végül épp egy ilyen után dőlt el, hogy nem irodalmár, hanem építész lesz. Elvégezte az...

Bővebben

2016-12-27 Kormányzati negyed tervei: új közösségi teret álmodtak Miskolcra - Észak-Magyarország 2016/12/27

A belvárost bővítenék ki az ITC-t és a környékét érintő megaprojekt révén Miskolc az a magyarországi város, mely zöld mintavárosként - a mozgalom alapelveit mentén - fogalmazza meg jövőképét, városfejlesztési stratégiáját és konkrét intézkedéseit a...

Bővebben

2016-04-09 Sever étterem - Észak-Magyarország 2016/04/09, 2016/03/17

Régi álma volt egy török étterem Több mint félszáz török ételkülönlegességgel várják péntektől a vendégeket. Hosszú sor kígyózott pénteken Miskolcon a Szentpáli utca és Régiposta utca sarkán, hiszen a város első török étterme nyitotta meg kapuit. Az...

Bővebben