- Tervezés éve: 2016
A zempléni területen még nem működik erdei iskola. Ezen iskolakomplexum egyedi kialakításával, hangulatával ennek a területegységnek az emblematikus oktató-kiállító bázisa, illetve szálláshely szolgáltató épülete lehetne. Az Északerdő Zrt. törekszik arra, hogy az újonnan felújított épületei az arra a tájegységre jellemző díszítő motívumokkal, az általa meghatározott és preferált homlokzati anyagokkal, megoldásokkal kerüljenek kivitelezésre (homlokzati színezés, tetőfedés, stb.) A tervezett létesítmény fogadni tudná az erdei iskolába érkező iskolás osztályokat, csoportokat és az ide látogató turistacsoportokat, családokat, illetve az itt megrendezendő különféle rendezvényeket is az időpontok vagy időszakok egyeztetése mellett. A létesítmény kiinduló pontja lehetne a közelben induló tanösvénynek és útvonalaknak is.